Az aratás reggele

Reggel anyám ébreszt. Nem akarok kikelni az ágyból. Ma különösen nem. Ma van az aratás napja. Kétszer már részt vettem rajta, de szerencsére egyszer sem húzták ki eddig a nevem. Remélem ma sem fogják. Nem akarok elmenni a viadalra. Az iskolámban mindenki azt mondja, hogy én tuti megnyerném. Nagyon erős vagyok, jól bánok a fegyverekkel, emellett a ravaszságom is kitűnő. Ez akár igaz is lehet, de fiatalnak számítanék a mezőnyben, így első számú célponttá válnék.

 Nem vagyok éhes. Az aratásig még van pár órám, azt kedvenc tevékenységemnek szentelem: kimegyek a tengerhez kagylókat gyűjteni. Imádom a kagylókat. Van bennük valamilyen megnyugtató érdekesség. Ha szerencsém van, gyöngyöt is találok benne. Mikor már elég kagylót találtam, bekopogtam az öreg Jack bácsi kunyhójába. Jack bácsi itt él, elszigetelve az emberektől. Elege lett mindenből, ezért költözött ide. Felesége egy csúnya betegségben halt meg, lányát pedig kiválasztották a viadalra, amit nem élt túl. Így ő itt, a parton talál megnyugvást. Annyit halat halász magának, amennyivel jól lakik. Senkitől sem függ, senkinek sem árt. Kiskoromtól járok a tengerhez, velem szívesen tölti az idejét. Egy csomó történetet mesélt nekem a tengerről, kalózokról, sellőkről, szirénekről. Ő  tanított meg a tengerész csomók kötésére is. Ezt a tevékenységet már tökélyre fejlesztettük ketten. Szeretek hozzá járni. Tanításaiért cserébe hozok neki friss kenyeret, gyümölcsöket a városból, elmesélem neki az új híreket. Elég jó barátokká váltunk.

-Jó napot fiam!-köszöntött.

-Jó napot!-mondom keserűséggel a számban.

-Aratás?-kérdezi.

-Igen. Nem szeretnék kiválasztott lenni. Biztosan meghalnék-mondom.

-Szerintem nem, fiam. Mikor a lányomat, Maggiet kiválasztották tudtam, hogy nem éli túl. Bár már 18 éves volt, de nem volt cseles, és félt a gyilkosságtól. Igyekezett rejtőzködni. Ez ment neki. De éjjel, álmában szúrták le. De téged, Finnick nem féltelek. Téged lassan már fiamnak tekintelek, de mégsem. Tudod miért?-kérdezi. Én fejemet rázom.

-Te különleges vagy. Régóta figyelem, hogy halászol. Precízen, kegyetlenül, de mégis okosan. Kiváló csomókat tudsz kötni. Ez is hasznos. Remek az izomzatod, egy kézitusában simán nyernél. De ezek felett van még egy ezeknél is nagyobb erényed van: rendkívül szimpatikus vagy. Beszéded lenyűgöz mindenkit, mert értelmesség és rokonszenv sugárzik belőled. Emellett, jóképű vagy, ami a támogatóknak fontos.

-Ugyan... Jóképűséggel senkit sem lehet megölni.

-Azzal tényleg nem, de a támogatóknak tetszenél, és ők akár az életed is megmentik.

-Értem. És... Halakat meg tudok ölni. De ott emberek vannak...

-Az nem lényeg, hogy ki az áldozatod. A pontosságod, és hidegvéred ugyanúgy megmaradna.

-Ha maga mondja...

-Igen én mondom. Egyébként ne merüljünk bele a témába. Nem téged fognak kihúzni!

-De ha mégis?

-Akkor gondolj, arra amiket mondtam! Elmenjek az aratásra?

-Kérem szépen.

-Rendben, ott leszek. De most már menj! Anyád biztosan vár.

-Igen. Köszönök mindent Jack bácsi!

-Nincs mit, fiam. Nincs mit.

 Otthon valóban vártak. Anyám már mindent képzelt hollétemmel kapcsolatban. Mintha még sohasem jártam volna a tengerparton. Ruhám ki volt készítve. Fehér, kötött pulóver, zöld nadrág, szandál és a kabalaláncom. A nővérem csinálta kagylókból. A nővérem, Tiffany 20 éves, a kézműveseknél dolgozik. Őt egyszer sem választották ki. Felöltöztem, és kiléptem az előszobába. Anyám tisztára elérzékenyült, apám helyeslően bólogatott, nővérem pedig odajött hozzám.

-Nagyon fess fiatalember lett az én kis öcsikémből. Akinek nagyon jól áll a kagylólánc-nevetett fel-Semmi baj nem lesz, nyugi. Hazajövünk, és a kedvencedet esszük. Sült pisztrángot. Nem fognak kiválasztani-és átölelt. Én nem így éreztem. Ilyen érzésem még nem volt egy aratáson se. Valamilyen szokatlan, belső félelmet éreztem. Vettem egy utolsó, fájdalmas pillantást otthonomra. amiről úgy éreztem, soha többé nem fogom látni.